London 2016
2016. január 13. írta: WorldofGy

London 2016

Féltem. Ha valami nincs még a zsebünkben, gyakran félünk tőle. De már megtanultam, hogy el kell kezdeni, függetlenül attól, mennyire tűnik kilátástalannak az egész. Mert így derülhet ki, működni fog-e.

Ezt a futás adta nekem. Örök hála érte. want_it.jpg

Ez az érzés még mindig a 2014-es sérüléshez nyúlik vissza. 2015 nem a futás éve volt számomra, de azért voltak highlightok rendesen (UB, Spar 30 km, UB tesztfutás, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem)! :) Kellett egy év a regenerálódásra, hogy 2016-ban új álmokat kergethessek. Decemberre már össze szokott állni a fejemben, hogyan is fog kinézni a következő évem. Lássuk a futás részét: 

Fejembe vettem, hogy még az UB (ami a szent program) előtt szeretnék egy félmaratont teljesíteni versenykörülmények között. Sokadjára térek vissza a "biznic"-be, és kimondhatatlanul nagyon remélem, hogy idén (is) a végére tudok érni a tervemnek.

Tömören: van egy edzéstervem (MYASICS), amit próbálok a lehető legkevesebb kipofázással abszolválni. A spinning órák lassan elfogytak (lejárt a bérlet), így lehet szépen, de mértékkel növelni a heti futások számát. 3-ig. Mert nem hiányzik a sérülés. És nem érdekel a hideg sem. (Mert kaptam futómellényt karira :D ) Szóval a mostani szakasz februárig tart és a lényege abban rejlik, hogy heti 2x kell 9 km-t futni, lehetőleg 5:14-es tempón belül, hétvégén pedig jöhet a hosszú (10+ km). Féltem ettől, mint a tűztől. Régóta nem futottam ilyeneket, szépen beálltam a kényelmes 5-7 km-ekre. Sebaj, nekivágtam.

Első ilyen futásom katasztrofális volt, 8 km után abba is hagytam, összevissza volt a tempóm, fájt a hasam, átlag nem lett vállalhatatlan, de nem voltam egyben. Forraltborral vigasztalódtam szülővárosomban. :P THX Dave. 

Közben jött egy Karácsony nevű eseménysorozat, amit már régóta tudunk, hogy 25-ig bírok, és 26-án mennem kell utamra, különben bejojózok. :) 

 

2015.12.26. 12:46

Dave is hasonlóan gondolkozott az aznapi programjáról, mint én, így a reggeli (tíz órai) utáni szundimból kibillentve szólt, hogy andiamo... Ha pedig ő azt mondja, hogy indulás, akkor indulunk, nincs mese! :) Atlékai Centrum, jövünk! Az előírt adag:

  • 3 km: 5:28 körüli tempóban
  • 3 km: 5:14 körüli tempóban
  • 3 km: 5:00 körüli tempóban

A MyAsics ezt hívja "Build-up run"-nak. Csodás, ezt nem sikerült pár nappal korábban összehozni. Rá kell erre érezni, na. Garmin izzítva, elindultunk a vélt 5:28-as tempóban, egész jól el is kaptuk, Dave 5-nél kiszállt, én tovább próbálkoztam, ez lett belőle:

  • 3 km: 5:25-ös tempóban
  • 3 km: 5:14-es tempóban
  • 3 km: 4:58-as tempóban, 2 fokban, szélben...

Szórás: 3 másodperc. PROFI. És jól is esett! Ezután vidáman folytattam nem túl aktív mindennapjaimat a kanapé - étkezőasztal - ágy szentháromságának áldozva. :D Köszönöm a közeli családomnak, hogy szinte szó nélkül elviselte mindezt. ;) Jövőre reformkarácsonyt tartunk, ígérem! :D

Közben pedig mantrázom magamban:

i_can.jpg

46:56  //  9,01 km  //  5:13  //  aHR164  -  Endless happiness, good start

 

Ezt tekintem felkészülésem kezdetének, innen indultunk. Ezután folytattam a meglehetősen egyszerű képletet.

Nem írom le egyesével az összes futásomat, kb. ugyanazok jellemzőek a gyorsakra: mindegyik 5:00 tempó körül sikerült, van amelyik ezen belülre csúszott, örömködtem is a fejemnek. Nem fulladtam ki, tudtam nyomni a végét, megvolt a runner's high is. Csak csinálni kell. Megy ez! :) Első fal leomlott. ;)

A hétvégi hosszú pedig az elmúlt hetekben 13,5 km-t jelentett. Na ettől is paráztam rendesen. 5:30 volt régen a kényelmes tempóm tíz km felett, mostanában 6-7 km-en futottam ilyeneket. A rövid futások sikere és az ünnepek alatti pihenés-feltöltődés-bulizás viszont adott annyi löketet, hogy nem sokat elmélkedve nekivágtam első 13,5 kilométeremnek. Hideg volt, fújt a szél is, de Martin Garrix Sziget-feelingje más tájakra repítette testem. Máskor más szórakoztatott, és meg kell hagyni, ezek a fiúk tudnak valamit: szálltam, repültem. :) Ami poén, hogy a 13,5 km-ek szinte másodpercre pontosan ugyanúgy sikerültek. Jó lennék tempófutónak :P A "Comfortable run" tehát így alakult:

1:14:36  //  13,5 km  //  5:31  //  aHR165  -  And it was enjoyable, great achievement, 2nd wall is down as well :)

 

Miközben tolom a felkészülést, nézegetem a versenyeket is, hiszen minden edzéstervem egy konkrét időpontra van kihegyezve. Az események pedig nagyon egy irányba sodornak: LONDON. Tyűűű, mekkora meglepetés lehet ez a cím után! :) Legutóbb 2012-ben voltam ott az olimpián (mi mást is néztünk volna, mint a maratont :D - is), azóta három kedves barát is áttette oda székhelyét, további kettő tervezi a látogatást, tehát azt hiszem engedek a "kísértésnek", és megyek!

London. 2016. AKARLAK. Jobban, mint amennyire tartok Tőled. :-) Kész a terv, megvannak az álmok.

coming_year.jpg

I write. I draw. I build. I live. Azt hiszem ez itt akkor eldőlt. Ámen. :)

 

Láv,

Gy.

A bejegyzés trackback címe:

https://worldofgy.blog.hu/api/trackback/id/tr218261162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása