Sztorim van!
2015. február 15. írta: WorldofGy

Sztorim van!

Project DESI 1

Méghozzá több is. Nem is tudom, hol kezdjem, ezért azt találtam ki, hogy haladok kronologikus sorrendben. Óriási ötlet, mi? :D A múltkori szavazás döntetlent hozott (páran bátortalanul csak privátban adták le voksukat), így a döntés szabadságát élvezve arra jutottam: vegyük végig szépen sorban.

beautiful_place.jpg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiú és egy lány. Gyerekkoruk óta ismerték egymást. 12 éven keresztül szinte minden nap találkoztak az iskolapadnak hívott ergonómiailag tökéletesen kialakított bútor körül. Igazi design klasszikus. :) Főleg az általános iskolai darabok.

Szóval az élet nevű nagy rendező elsodorta két szereplőnket egy kis időre egymástól, de amikor a fiú új lakóhelyére költözött (volna), megkereste a lányt, hogy segítsen neki. Mert megakadt kicsit a festékboltba menet. Meg hát a kilincseket sem ismeri. És még valami világítástervre is szükség lenne. Szóval OFF.

Így indult a pilot-project. :) A vendégváró konyha, az igényes fürdő, az újszerű nappali és a csábító hálószoba története.

És hogy folytatódott? Megpróbálom átadni.

Van egy színvilág.

0000028809.jpg

Vagy egy hangulat.

parizs09.jpg

Ami egyszerűen megfog. Ránéztek a képre és azt mondjátok: megvan. Ez az! Ha jól ismerem az illetőt, már tudom magamtól merre induljak. Ha kevésbé, akkor egy rövid beszélgetés után körvonalazódik bennem a stílus. Itt az előbbi volt a helyzet. Gyerekkori barátunk otthonát megálmodni hálás feladat. És nagyon melós. :) Belevetettem hát magam és elkészült az alapkoncepció.

Ennél a lakásnál:

img_0106_1.JPG

img_0132.JPG

Ez volt a kiindulási alap:

inspiration.png

Azok a fehér székek! BIG LOVE. Be is kellett szereznem egyet. ;)

Második lépés az alapkoncepció "átadása" a másiknak.  A.K.A. áttáplálni az ő fejébe azokat az adatokat amitől ő is ugyanazt fogja maga előtt vizionálni, mint én. Hát ez kemény dió, ebben az esetben viszont szerencsém volt. A reakció a "Tudodmit? Csináld ahogy gondolod és majd szólok ha valami nem tetszik." volt. Kétélű fegyver ez! De: Toljuk - válaszoltam.

Mindeközben a háttérben lezajló folyamatok:

success.jpg

Az elsődleges problémakör mindig a fal színének kiválasztása, pedig azelőtt még ezer dolog van! Víz-gáz-villanyszerelés, az elmaradhatatlan betonozás, burkolatok kiválasztása, stb., éééés a mindent elsöprő büdzsé összeállítása ;) Lehet ez a közgazdász létemből fakad, de nem bánom, hogy belém ivódott (bár szerintem inkább velem született): maradjunk a racionalitás talaján. Ez a legnehezebb része, de pont ezért jó, ha van egy külső kontroll. ;) Na erre a külső kontrollra még visszatérek később.

Remélem már mindenkiben az a gondolat mocorog, hogy na jó, de akkor milyen lesz? (Aki már átpörgette a képeket, azt nem fogja most meglepetés érni.) Ebben a posztban nem árulok el többet, csak hogy érezzétek, nem egyik percről a másikra születik meg egy tér. Hosszú-hosszú gondolkodás, egyezetetések, módosítások és újabb módosítások véget nem érő sora ez. És ekkor még mindig "csak" a terv születik meg, amit hamarosan meg is mutatok. 

De most inkább alszom, mert kb. ez ment az elmúlt hetekben:

designing.jpg

Plusz az alap meló... Szóval kell a Beauty-sleep ;) Kimenőt kérek. Kössz.

 

Semmi velős gondolat a végére, hiszen úgyis tudjátok mi következik:

 

Písz, láv:

Gy.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://worldofgy.blog.hu/api/trackback/id/tr887148069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása