Be kell valljam, jó darabig nem gondoltam a blogra. Gondolom ez látszódik azon is, hogy júniusban írtam utoljára. :D NYÁR van. Nagybetűs. Azt hittem a tavalyit már nem lehet tovább fokozni, hát de. :) Mindig kiderül, hogy van feljebb. My mind is stretched. ;) Új dimenzióba kerültem.
Rengeteg (természetesen világmegváltó) gondolat suhant át fejemben az elmúlt időszakban, de csak az utóbbi napokban éreztem késztetést arra, hogy karakterekbe vessem őket. Nem tudok választani a témák közül, tehát lököm szépen sorban. Legutolsó bejegyzésemben ha jól emlékszem „elkészültem”. Jelentem, felavattam. Részletesebben erről külön szándékozom írni. Azért momentum volt ezt feltenni:
De most inkább másról írnék. Például a futásról. Hű de meglepődött most mindenki, ugye? :) 2014-ben mindent megfutottam, amit lehetett. Idén fel sem merült bennem, hogy akár a töredékét is teljesítsem. Ezt az évet egyéb céloknak szenteltem.
Összefoglalnám a nyarat futás szempontjából: ∅
Összefoglalnám a nyarat minden más szempontból: ♥
Azért utolsó hétvégén megpróbáltam szépíteni és beiktattam egy 17 km-es túrát a szigeten. Csak szépen lassan, ahogy jól esik. Természetesen a legnagyobb melegben. :) Óriási, hogy mindig összefutok valakivel ott. Vagy túl sok futót ismerek, vagy túl sok ismerősöm jár a szigetre. Nem tudom, mindenesetre jó volt teljesíteni ezt a távot.
17.00 // 1:43:45 // 6:06 // aHR162 - I need a new pair of shoes :D
Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek további terveim a futással, sőt! Következő állomás: Wizzair félmaraton, "Futacég" sorozaban. És életemben először time-pressure nélkül fogok futni, csak a sport szeretetéért. Meg pár sporttársamért. Meg a látnivalókért. Meg az élményért. Meg magamért. :) Pont elég ez is, nem? :P
További tervek: még egy nagyobb távot szeretnék idén teljesíteni, aztán jöhet a hóban gázolás. Alig várom a téli időszakot! Fel akarom tornászni magam az alap 12 km/alkalomra. 7-8 km/futásnál járok és őszintén szólva nehezen találok most motivációt. Várom a tippeket! Dave néha átlendít punnyadtságomon, de egyedül nem megy a gyors futás. 5:30-as tempók, ennyi. A végét megtolom, hogy lássam, megy ez 4:30-5:00 között is, de itt vége. Fartlec? Dzsízösz, hallani sem akarok róla. Azt hiszem adok egy kis időt magamnak. Nem vagyok profi, nem tudok állandóan top formát hozni. Érzem, hogy kimaradt az alapozás télen... Ősszel kitalálom, hogyan tovább.
Addig pedig ezt mormogom magamban :
(Ez így nyelvtanilag helyes? Szerintem nem, szóval maradok a someone else's verziónál. Szóljatok ha tévedek. De olyan jó volt ez a kép! ;) )
Viszont átúsztam a Balatont. :) Innen is köszönet Katinak, aki nem hagyott kicsúszni kezei közül, betett az autóba, levitt a Balatonhoz, elvitt a rajthoz és együtt teljesítettük az 5,2 km-t. Azt hiszem ez megér egy önálló bekezdést.
Reggel 9-kor már vízben voltunk, hulla-fehéren, valami gyerek naptejnek köszönhetően. Nehezen jött el az 500 m-nél lévő bója, ott áldottam is az eszem, hogy már megint belevágtam valami őrültségbe! :) Aztán megszoktam. Sejtettem, hogy nem lesz végig móka-kacagás, előző nap azt hittem 3 km után fel fogom adni. 2 km-nél éreztem, hogy lehet mégis van karizmom. Aztán mikor már látod a túlpartot, átértékelődik benned valami. 3. km? Nehogy már itt adjam fel! Majd 4-nél. :D Hozzátenném, életemben nem úsztam még 2 km-nél többet egyhuzamban. Azt is medencében. Természetes vízben talán ha 500 métert tettem meg előtte, 10 éve... Ami ugye a fő különbség: ez bizony hullámzik. Tehát a gyomrod is hullámzik vele. Aki nyomon követi Gyé sportkalandjait, az tudja mi jön ilyenkor. Futásnál meg tudsz állni, bele tudsz sétálni. Mit tudsz tenni a Balaton közepén? Pontosan. Semmit. Tovább úszol. 4,5 km-nél megálltam fél percre egy hajónál, aztán ledaráltuk a végét.
Bizony ilyenkor remeg a lábad a földet érésnél. :) És tudjátok mekkora öröm ez? Nagyon jó érzés volt megcsinálni, bár másik sport, mégis ugyanaz a büszkeség önt el a célban. És ugyanaz a rosszullét. :D Viszont lehetett éremmel és toyboy-jal fotózkodni a célban, ki nem hagytam. ;) Nagyon jót aludtam utána délután, és este jöhetett a jól megérdemelt pörkölt. Good job.
Ajánlom mindenkinek ezt a rendezvényt, hatalmas élmény!
A nyár itt még éppen csak elindult. Ezután jött a kihagyhatatlan biciklitúra a felvidéken, meg persze a kétes hírnevű fesztivál a déli soron. :P Kalandoztunk, na. Hajjajjjj... Jöttek az új élmények és új dimenziók is, hiba nélkül.
Nyár közepére már itt tartottam:
Ez az egész kis szösszenet rólam szól. Két dolgot emelnék ki belőle:
Your life literally slows down.
Ride the wave that is life.
Ezektől a hullámoktól úgy látszik nem tudok szabadulni. Szerencsére nem is akarok. :) És ez még csak a nyár közepe volt, hogy mi lett a végére? Köszönöm, jól vagyok. :)
Bye-bye summer of 2015, sokat köszönhetek Neked...
Éééééés, még mindig van 1 napunk. Egy igen fontos nap. ;)
Láv,
Gy.